Betelt a pohár Németországban: lemásolnák a magyar mintát

2025. június 16. 08:51

Az új javaslat nem mindenkinek tetszik, féltik a tehetségeket.

2025. június 16. 08:51
null

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új javaslattal próbálja enyhíteni az országot sújtó orvoshiányt: a külföldi hallgatók csak akkor tanulhatnának ingyen Németországban, ha vállalják, hogy a diploma megszerzése után legalább öt évig – főként vidéki térségekben – Németországban praktizálnak.

A Der Spiegel cikkét szemlézte a VG, mely alapján a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) szerint azoknak a külföldi diákoknak, akik az orvosi diplomájuk megszerzése után azonnal visszatérnek hazájukba, vissza kellene fizetniük a németországi tanulmányaik költségeit.

Az orvosképzés nagyon költséges: egy általános orvos képzése a Német Tudományos Tanács szerint 200–250 ezer euróba kerül, melyet az állam finanszíroz az adófizetők pénzéből.

Meg akarják tartani a magasan képzett külföldi hallgatókat

Tino Sorge, a szövetségi egészségügyi minisztérium államtitkára szerint Németország célja, hogy ne veszítse el azokat a tehetséges fiatalokat, akiket saját költségén képez ki. Mint mondta: „Fiatal orvosokat kell idevonzanunk és itt is tartanunk – nem szabad, hogy máshol hasznosítsák tudásukat.

Az országban jelenleg közel 64 ezer külföldi orvos dolgozik, mégis súlyos az orvoshiány, különösen a vidéki régiókban. Egy dolog azonban biztos: egy OECD-tanulmány szerint Németországban a világon egyik legmagasabb a külföldi hallgatók megtartási aránya. Tíz évvel a tanulmányok megkezdése után 45 százalékuk még mindig az országban marad.

A magyar rendszer már tíz éve működik

A CDU-javaslat nagyon hasonlít a Magyarországon 2013 óta érvényben lévő szabályozáshoz. Eszerint az államilag támogatott orvostanhallgatók kötelesek a tanulmányaik hosszával megegyező időtartamot Magyarországon ledolgozni húsz éven belül. Ha ezt nem teljesítik, vissza kell téríteniük a képzés költségét.

Ezt is ajánljuk a témában

Kockázat: elriaszthatja a tehetségeket

A német sajtó szerint nem egyértelmű, hogy a CDU javaslata valóban javítana az orvoshiányon. Egyes vélemények szerint az intézkedés inkább elriaszthatja a külföldi diákokat, így hosszú távon akár tovább is súlyosbíthatja a szakemberhiányt.

Nyitókép: Pixabay. A fotó illusztráció.

***

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Treeoflife
2025. június 16. 15:14
Imádom, amikor sírnak a németek ... de sajnos még ekkor sincs okunk az örömre, mert a keserű poharat még ilyenkor is velünk üríttetik ki. Egyszer végre már igazán elhúzhatnák a nótájukat, megérdemelnék, nagyon is rászolgáltak. Sírnak a pénz miatt, talán Ukrajnában jobb befektetési lehetőséget találnának? Erről már rég gondoskodni kellett volna, mondjuk akkor, amikor már majdnem megállapodtak az ukránok az oroszokkal.... mennyivel jobb helyzetben lennének. De azért most sem fog fölkopni az álluk, még mindig vannak nemzetek, akiket kihasználhatnak, meg egyébként is számtalan agy- és gégesebész bevándorlót fogadtak, majd ők kihúzzák őket a csávából.
HomerS80
2025. június 16. 13:33
1. "Nagyon költséges" 200-250.000 euró. Á, erre nincs pénze Németországnak. 2. Ukrajnának el kellene küldeni X milliárd eurót... Na, fogd meg a söröm! Már utalom is.
Tarhonya
2025. június 16. 12:06
Káposztazabáló, belterjes,félnótás balf...zok! Nem gyanús, hogy mekkora késéssel jár az agyatok Orbán Viktorhoz képest? Beteg barmai Istennek!
survivor
2025. június 16. 11:10
Úgy tűnik Burkina Fasoba nem nagyon megy fehér orvos. Feka meg nincs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!